Bulvár-celeb

2024.03.13. 09:23

Tomán Szabina elmondta, hogyan gazdagodott meg

Tomán Szabina sok mindent megengedhetne magának, mégis ritkán költ feleslegesen, de lányai kívánságainak nehezen tud ellenállni.

Tomán Szabina

Forrás: Toman Lifestyle

Nem titok, hogy Tomán Szabina és két testvére édesanyjukkal nőtt fel. Emiatt nagyon korán megtanulta a pénz értékét és azt, hogy ha vágyunk valamire, azért dolgoznunk kell. 16 évesen kezdett modellként dolgozni, de már előtte is volt munkatapasztalata.

Munkával telt a tinédzserkorom, nagyon sokat dolgoztam.

Voltam boltban eladó, dolgoztam benzinkúton, étteremben – kezdte a hot! magazinnak adott interjújában Szabina. – Az édesanyám mindig egy csodálatos példakép volt előttem, és belőle ma is sok erőt merítek, pedig már sajnos nincs velem. De a teherbírást és a kitartást tőle tanultam.

„Szeretem a szépet, és imádok utazni”

A sikeres üzletasszony természetesen ma már könnyedebben költekezhet, talán nem is kellene feltétlenül néznie az árakat – ez még sincs így.

– Ilyet soha nem teszek, mert tudom, hogy minden forintomért megdolgoztam, az időm vagy a munkám van benne, ezért nem akarom elherdálni – mondta határozottan.

Szabina hozzátette, hogy néha azért elcsábul, ha olyasmit lát, ami kedves a szívének. Elismerem, van olyan helyzet, amikor nem bírok ellenállni.

Szeretem a szépet, és imádok utazni. De olyan soha nem fordul elő, hogy ne nézném meg az árát valaminek vagy ne gondolkodnék el rajta, mielőtt megveszem, hogy megéri-e. Ha költök valamire, az nyújtson számomra jó élményt, ha pedig üzletről van szó, akkor legyen jó befektetés.

De vajon ha a lányairól, a 17 éves Amiráról és a 7 éves Szofiról van szó, hogy megy a pénzügyi odafigyelés?

– Következetes vagyok. Meghallgatom a vágyaikat, és mint minden szülő, én is szeretnék minél több mindent megadni nekik. De próbálom nem elkényeztetni őket – pirult el az édesanya.

 

Tomán Szabina odafigyel az egyensúlyra

Természetes, hogy a szülő keményen megdolgozik a gyerekei boldogságáért, és Szabina lányai érzik is ezt: nagyon hálásak mindenért, amit kapnak, legyen az ajándék vagy utazás. De persze vannak határok.

– Elfogult vagyok, de néha ezt félre kell tenni. A cél, hogy életrevaló gyerekeket neveljek. A 17 éves nagylányom már sok szempontból önálló, kollégista, nagyon büszke vagyok rá – mondta Szabina. – Amirát egyébként nem érdeklik különösebben a drága és márkás dolgok.

Szabina számára nagyon fontosak a vállalkozásai, de tudja, hogy az üzlet nem mehet a család rovására.

– Nagyon nehéz megtalálni az egyensúlyt, a középutat. De figyelek arra, hogy a gyermekeim és a férjem ne szoruljanak háttérbe, és még csak ne is érezzék úgy, hogy a munkám fontosabb náluk. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában